Még októberben történt, hogy meguntuk a nagy meleget. Dubaiban ilyentájt még bőven 30 fok felett van a hőmérséklet, ezért hétvégi kikapcsolódásként elindultunk a hegyekbe. Az úticélunk Wadi Shees volt, amely a Hajar-hegység egyik titkos -turisták által kevéssé ismert- látnivalója.

Pont egy éve ilyenkor egy fantasztikus karácsonyi vásáron vettünk részt. Volt ott minden, amitől egy karácsonyi vásár karácsonyi vásár. Óriási, feldíszített fenyőfa, körülötte kisvonat, viháncoló gyerekekkel. Árusok, mindenféle portékával. Mosolygós mikulások. Ünnepi dekorációk, fények. Igazi német sültkolbász óriási bagettben, mézes sütemény, jó fűszeres forralt bor. És rengeteg vidám ember, akik ettek-ittak, nevetgéltek, vásárolgattak. Egyedül a hó hiányzott, de ez a 25 fokos hőmérséklet mellett nem is lehetett reális elvárás. Másik érdekes dolog, hogy a hazafelé út végig egy izzósorokkal feldíszített pálmafa sétányon vezetett. Messze a távolban pedig toronyházak világítottak.
Ez a vásár ugyanis Dubaiban volt.

Korábban írtam, hogy egy idő után az ember keresi a lehetőségeket, hogy mit tud Dubaiban csinálni, ami nem shopping, étterem, valami iszonyat drága extrémsport vagy csak szimpla veretés az egyik szálloda valamely szolgáltatását igénybe véve. A mostani poszt témája is ilyen: halpiacról hazafele mentünk, és a régi kikötő helyén folyó nagy építkezés közepén egy hatalmas óceánjárót láttam. Furcsállottam, mert ezek a külső kikötőben szoktak horgonyozni. Jó szokásom szerint ahogy hazaértünk, nekiálltam a Google Maps-en megnézni, mit láttam. Kiderült, hogy a Queen Elizabeth II óceánjáró az. 

Tavasszal, a teljes kijárási tilalom idején volt alkalmunk böngészni az Emírségek térképét, olvasgatni különböző utazós blogokat, tervezgetni, hogy ha majd valamikor elhagyhatjuk a lakást, akkor elmegyünk ide és ide, no meg emide is. Egyszercsak eljött a mi időnk, a Kormányzat szép lassan feloldotta a korlátozásokat, és mi útra keltünk. A tervezgetős időszakban sok érdekesnek tűnő úticélt találtunk. Az elsők között szerettük volna meglátogatni Al Jazirat Al Hamrát, amit itt csak az elhagyott városnak neveznek.

Repülőbolond munkatársammal terveztünk elautózni sört venni egy másik emirátusba. A sör ott jóval olcsóbb, mint Dubajban - és a napnál is világosabb, hogy megéri nyolcvan kilométert autózni sörért. Kérdeztem, hogy hova megyünk? - válasz: a repülő mellett van az italbolt. Milyen repülő? - kérdeztem. "Majd meglátod, tetszeni fog". Nem borzolom az idegeket tovább, Umm al Quwain-nál áll egy hatalmas orosz szállítógép a sivatagban. Nem csak a repülő, hanem a története is érdekes.

 -Hétvégén megnézzük a flamingókat? -Hangzott el a kérdés egy nap, amikor már pár hónapja Dubajban éltünk. -A miket? Élnek itt flamingók, a milliós nagyvárosban…?

Utána olvasva a dolognak, igen, így van. Dubai részben -a tengerhez közel eső területein -mocsaras, beljebb, a sivatag felé homokos talajra épült. A mocsarakat ugyan nagyrészt feltöltötték a város terjeszkedése miatt, de vannak még olyan helyek, ahol megmaradtak az eredeti ingoványos, lápos területek, gazdag élővilággal.

Repülővel?! Soha! Ezt annyian hallhatták tőlem az elmúlt években, ahány emberrel csak beszélgettem utazások, esetleges úticélok említése során. A gondolatától is irtóztam...nyugodtan mondhatjuk, hogy már a repülés említésére is levert a víz. Néhány rövidebb -családi nyomásra történő- repülős nyaralástól eltekintve, nem terveztem, hogy bármikor is repülőgépre üljek. Az pedig leglázasabb rémálmaimban sem szerepelt, hogy olyan helyre költözzek, ami csak légi úton közelíthető meg. Ám mondanom sem kell, hogy ez nem így alakult…

A tavalyi év több, nem várt fordulatot is hozott az életünkbe. Alegkomolyabb változás az volt, hogy Dubaiba költöztünk.

Az egész úgy kezdődött, hogy egy szép májusi napon azzal hívott fel a férjem, hogy munkát ajánlottak neki Dubaiban. Egy nagyon érdekes, és nagyon nagy kihívásokkal teli munkát. Akkor és ott tudtam, hogy akár tetszik, akár nem, én repülni fogok, nem egyszer, hanem sokszor, ráadásul hosszú utat….és jobb, ha megbarátkozom a gondolattal.

Sokszor lehet hallani, hogy a vírust Magyarországra a külföldiek hordják be. Nem egy ismerősünk van, aki már könnyeket is hullatott értünk, mert mi "vörös zónában" élünk - "Úristen, mi lesz veletek?" Nem így érezzük.

Egy éve élek - élünk a feleségemmel Dubaiban. Barátok mindig kérdeznek bennünket - meséljetek, milyen. Két iPhone-nyi háttértárat elfoglaló képen keresztül viszont nem lehet visszaadni, amilyen élmények érnek. Mindenkinek elmesélni mindig ugyanazt - sok minden kimarad, más dolgokból meg csak az jön le, hogy bezzeg Dubai... Feleségemnek volt egy olyan kezdeményezése, hogy az utóbbi években csinált egy 365 nevű albumot, amibe minden nap feltöltött egy képet. Szilveszterkor ezt visszanéztük, de ez sem tud minden gondolatot visszaadni. Csináljatok blogot - hangzott el a kérés a barátoktól. Csináljon blogot a hátam - ment csípőből a válasz, mert nincs nekem erre időm. Öt perced sincs? - jött a kérdés. Ok, próbáljuk meg. A blog neve meg legyen 5 perc Dubai, mert ennyit szándékozok szánni a blogbejegyzésre.  Gondoltam elég lesz. Max elolvasni :)