Korábban írtam, hogy egy idő után az ember keresi a lehetőségeket, hogy mit tud Dubaiban csinálni, ami nem shopping, étterem, valami iszonyat drága extrémsport vagy csak szimpla veretés az egyik szálloda valamely szolgáltatását igénybe véve. A mostani poszt témája is ilyen: halpiacról hazafele mentünk, és a régi kikötő helyén folyó nagy építkezés közepén egy hatalmas óceánjárót láttam. Furcsállottam, mert ezek a külső kikötőben szoktak horgonyozni. Jó szokásom szerint ahogy hazaértünk, nekiálltam a Google Maps-en megnézni, mit láttam. Kiderült, hogy a Queen Elizabeth II óceánjáró az.
Utánaolvastam, a hajó a nagyközönség számára látogatható. Szállodahajóként üzemel, és a fedélzeti bárok és éttermek közül jónéhány nyitva áll a látogatók előtt - bárki besétál az utcáról, akkor ehet-ihat a fedélzeti vendéglátóhelyeken. Ezen kívül van egy még érdekesebb program is: vezetett túra a fedélzeten - ebből is kétfajta: sima túra, és a hajó éttermében egy ebéddel egybekötött túra. Mi az előbbin vettünk részt - fogalmunk sem volt, hogy beférünk-e valamely időpontra, vagy hogy egyáltalán miről szól ez az egész… Nem akartunk úgy járni, mint az Orient Expresszen, ahol a Back Tie dresszkódos eseményre Ordenáréék melegítőben érkeztek meg a mellettünk lévő asztalhoz, és baromkodásukkal majdnem ellopták a show-t. Megnézzük, és ha tetszik, akkor visszajövünk máskor. Apropó megnézzük: időpontot kell foglalni, csak úgy a recepcióhoz érkezve nem lehet ilyen vezetett túrán részt venni. Nekünk szerencsénk volt, egyből tudtunk a kiszemelt napra foglalni - mint később kiderült, csak ketten voltunk a csoportunkban.
A túrát a hajó egykori alkalmazottja vezette, egy hihetetlen udvarias, kedves angol úriember. Elmondása szerint ő a hajón töltötte életének egy jó részét - úgy kezdte, hogy az ajtóban állva köszöntötte az utasokat beszálláskor, mint steward - és karrierje végén a kapitánnyal egyeztette minden nap a vendégek programjait, és a biztonsági protokollokat. Ha valaki ismeri a hajót, akkor ő az.
A túra végigvisz a fedélzeten, meg lehet nézni a bárokat, éttermeket, a kabinokat és a kapitányi hidat is. Persze lenyűgöző a hajó, de még inkább lenyűgözőek a történetek, amit a kísérőnk mesélt. A program egy kis bevezetéssel kezdődik a múzeumban, ahol megismerhetjük a Cunard hajózási vállalat történetét. Érdekes sztorikat lehet hallani a vállalatról, és a hajóról is. Például, a Cunard egyik első hajóján is már volt élő tehén, hogy minden nap friss tejet tudjanak felszolgálni az utasoknak. A múzeumban ki van rakva egy kabin, de bemutatják a tipikus Samsonite bőröndöket is, amelyeket korábban csak a felsőbb osztálybeliek engedhettek meg maguknak.
Rengeteg, a Queen Elizabeth II-vel kapcsolatos történetet hallottuk. Például, 1970-ben 3 nap 20 óra alatt kelt át az Atlanti-óceánon. Számtalan érdekes sztori hangzott el: a valaha volt legnagyobb borravaló, milyen volt a falklandi háború alatt szolgálatot teljesíteni, vagy például, hogy az utolsó Titanic túlélő is utazott a hajón. Tényleg számtalan történetet hallottunk, megjegyezni sem lehet. A legfontosabb sztori az volt, hogy miként került a hajó Dubajba: fel kellett volna újítani, konkrétan a mentőeszközök és biztonsági megoldások nem voltak már a mai kor követelményeinek megfelelőek. Olyannyira, hogy felújítása annyiba került volna, mint egy új építése. Ezért döntöttek a hajó eladásáról. Ekkor került Dubajba, a Cunard-nak egy feltétele volt: lehetőleg ne bontsák szét. Nyilván nem ezért vették meg, turistalátványosságnak szánták. De jól jött akkor is, amikor egyszer a szomszéd emirátust kellett árammal ellátni. Konkrétan a hajó gépei képesek voltak erre a feladatra.
Mielőtt Dubajba érkezett volna a hajó, tett egy kört Angliában is. Ez volt a leghíresebb útja, ugyanis ezen az úton egy rövid ideig II. Erzsébet is részt vett. Így lett az egyetlen olyan kereskedelmi hajó, amelyen brit uralkodó valaha utazott. Az utolsó úton egy kabin egy napra annyiba került, mint pár hónappal korábban egy háromhetes körút. Így is egy nap alatt elfogytak a jegyek. Volt érdeklődés, hiszen nem egy mindennapi hajóról volt szó.
Akárhogy is, ha az ember ellátogat ide, akkor - ahogy egy újságcikkben olvastam - egy időkapszulába lép be, és egy kis ízelítőt kaphat a hetvenes évek luxusutazásainak hangulatából. Ha lehet választani, hogy a Dubajban töltött időben a tizenhetedik plázát, vagy inkább a hajót nézze meg valaki, akkor én inkább az utóbbit ajánlom.
