Öt perc Dubai

Öt perc Dubai

Lenyűgözött minket a dubaji Expo!

2021. október 04. - 5percdubai

kapu_8009.jpg

 

Tegnap végre elérkezett az a nap, amikor kilátogattunk az Expo-ra. Nagyon vártuk már, mert itt, az Emirátusokban már hónapok óta szinte semmi másról nincs szó, csak erről a nagyszabású eseményről. Ahogy közeledett a nyitás napja, egyre-másra bukkantak fel a reklámok, híradások az összes létező platformon. Igy hát nagy érdeklődéssel vártuk, hogy miket is fogunk látni?

A rendezvény helyszínére sokféleképp el lehet jutni- saját autóval, metróval, Expo-busszal, taxival- mi most úgy döntöttünk, autóval megyünk. Minden bejáratnál hatalmas parkolók állnak rendelkezésre, rengeteg hely van, látszik, hogy sok látogatót várnak. A parkolókból sűrű buszjáratokkal lehet eljutni a bejárathoz. Érdemes nagyon jól megjegyezni, hol áll az autó (be lehet olvasni a parkolóoszlopokon feltüntetett QR kódot) és hogy melyik buszjárattal lehet visszajutni oda, mert óriási a terület, és könnyű elkeveredni.

A kapunál oltási igazolást kérnek, vagy egy negatív PCR teszt-eredményt. A helyszínen is lehet tesztet csináltatni, ha jól tudom, ingyenesen. Ez után következik a biztonsági ellenőrzés (mint a reptereken), majd ellenőrzik a belépőjegyet, és már meg is érkezünk a rendezvényre.

Az Expo hatalmas területen, 438 hektáron terül el. Közel kétszáz ország képviselteti magát kiállítóként, és várja a látogatókat fél éven keresztül. Előzetes becslések szerint 25 millió látogatóra számítanak, a világ minden tájáról. Ez az első olyan világkiállítás, amelyet Közel-Keleten rendeznek meg. A rengeteg program, látnivaló közül csak néhány, ami miatt már megéri kilátogatni az Expo-ra:

  • Világszínvonalú, innovatív építészeti csodák között bóklászhatunk.
  • Show-műsorokat, operákat, láthatunk-hallhatunk a világ minden részéről.
  • A különböző országok konyhaművészetét ismerhetjük meg.
  • A modern technika legújabb vívmányaival találkozhatunk.
  • Ellátogathatunk a három óriási tematikus pavilon mindegyikébe, amelyek a “lehetőség”, “fenntarthatóság” és “mobilitás” témakörökhöz kapcsolódva nyújtanak meglepő, elgondolkodtató, és egyben szórakoztató élményt.

Magyarként minket leginkább a magyar pavilon érdekelt, amire viszonylag hamar rátaláltunk. Ez az épület több okból is különleges. Egyrészt azért mert ez az első faszerkezetes épület a világkiállításon, sőt, az egész Perzsa-öbölben. Másrészt pedig azért, mert az építés során nem használtak vizet, ezzel is kapcsolódva az Expo egyik fő témájához, a fenntarthatósághoz. Az épületet Makovecz Imre egykori tanítványa, Csernyus Lőrinc tervezte, és tizenhét magyar ács hónapokig tartó munkája kellett ahhoz, hogy elkészüljön. A pavilonban Magyarország vízkincseit, gyógy- és termálvizeit, ezek kialakulását, a különböző fürdőhelyek történetét bemutató lenyűgöző interaktív kiállítás kapott helyet. Nagyon érdekes volt az egész kiállítás, a kiállítótérben az összes magyarországi fürdő, gyógyfürdő bemutatásra került, színes képekkel, videókkal, érdekes leírásokkal. (Külön jól esett végre valamit magyar nyelven olvasni…) A padlón végig egy folyócska mutatta az utat egészen a kupoláig, ahol -legnagyobb meglepetésünkre- egy, a valódi habfürdőkhöz nagyon-nagyon hasonló, kör alakú medence várt minket. Azonnal belevetettük magunkat a “habokba”…jól esett a kinti 36-38 fokos iszonyat meleg után a pihenés a hűvösben. A kiállítás megálmodói nem fukarkodtak az ötletekkel, hogy hogyan lehetne még valóságosabbá tenni a fürdőélményt. A félgömb alakú mennyezeten naplementét, csillagos eget, hajnali napsugarakat, vihart és esőt jelenítettek meg. Sajnáltuk is, amikor letelt az időnk, és át kellett adnunk a helyet a következő társaságnak.

Rengeteg szép és érdekes dolgot láttunk. Az iráni pavilonban gyönyörű, kézi csomózású szőnyegeket, amelyeket már el is képzeltem a nappalinkban… A franciáknál egy érdekes bemutatót a Notre Dame újjáépítéséről, a büférészlegükben olyan sajtokat, péksüteményeket, édességeket, hogy legszívesebben ottragadtunk volna… Az észteknél kipróbálhattuk, hogy milyen lenne, ha robotok lennének emberek helyett a bárpultban, és azt is megnéztük, hogyan nevelnek növényeket természetes napfény nélkül. Már hallottunk ugyan Antigua és Barbuda szigetéről, de nem igazán tudtuk hová tenni, viszont most, hogy megnéztük a nagyon is turistacsalogató kiállításukat, akár azonnal csomagolnánk is, mert annyira szép… A Mobility pavilonban pedig láthattuk, hogyan változott a puszta sivatag milliós nagyvárossá, hogyan változott meg a modern korban élő emberek élete az őseik életéhez képest, és mik az Emirátusok vezetőinek elképzelései az elkövetkezendő évtizedekre.

Az egész napot az Expón töltöttük, de az egyharmadát se tudtuk bejárni a kiállításnak. Sok pavilonba ellátogattunk, és rengeteg élményt szereztünk. Szerencsére egész októberre érvényes belépőt vásároltunk, mert egy nap nagyon kevés ide. Mindenképp visszatérünk!

nagykupola_2098.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://5percdubai.blog.hu/api/trackback/id/tr4316708116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása